... volt egyszer egy szegény gyufaárus lány... Akarom mondani egy szappankészítő fiú.
Most nem a szappanokról fogok beszélni, hanem a szappankészítő fiú álmairól (talán ez is érdekes lesz).
( ja igen, bringás sisak, mert autó helyett kerékpárral közlekedek,
egészséges, jót tesz a környezetnek és nekem is... :)
Emlékszem rá, a régi házunk hatalmas kertjében játszottunk -még gyerek voltam. Minden héten jött egy parasztasszony, a hátára kötött batyuval. A kékfestős vászon batyu tele volt finomságokkal: Tejet, sajtot, tejfölt meg tojást hozott minden héten, és a szokott körútján becsengetett az ismerős házakba. Így egészítette ki szerény nyugdíját, és hát amíg van értelme reggel felkelni, addig annak is van értelme hogy viseljük a "bőr-kabátot" ezen a földön. A nénike ránézésre nyolcvan felett volt, de minden nap felkelt és ellátta a jószágot, hogy vasárnap a hajlott hátára vehesse az általkötőt. Szükség volt rá is, a portékájára is -szeretettel várta mindenki.
Az ország legeldugottabb csücskeiben történt, hogy amikor oda is megérkezett a gáz és a villany, hirtelen elkezdtek meghalni az ottani öregek. Régebben, ha már a kertet, a jószágot nem is bírták ellátni, de reggel begyújtottak, odarakták a fazekat, hogy legyen meleg víz mosakodni, mire a család felébred. Aztán a villannyal meg a gázzal megjött a kényelem, és egyszer csak nem volt többé szükség rájuk. Már nem kellett a kályhát megrakni, nem kellett a tüzet vigyázni -így hát elmentek.
Elmentek, és elvittek magukkal sok olyan tudást, amit egyre többen keresnek -az önellátás képességét. Sok olyan ismeretet, amit akár egy paneltömbben is használni lehet(ne), hogy emberibb környezetben, emberibb - a természethez kicsit közelibb életet élhessünk. Divat kiköltözni a városok szélére, agglomerációba, de kevesen vállalnák/vállalják fel azt a munkát, amit egy paraszt gazdaság jelent. Viszont egyre több lakótelepen és üresen álló városi parcellán kezdenek el kiskerteket létrehozni, megművelni. Messze van ez a régi falusi élettől, de így is jó kiegészítés a konyhába.
Emlékszem, hogy a régi kertünkben két meggyfa állt, almafa is volt, egres, ribizli, és málna a kerítés mellett. Volt egy kis konyhakert, voltak szárnyasok és nyulak. A szomszédban korai cseresznye, máshol meg a környék legfinomabb epre termett, vagy más gyümölcsök, de mindenhol volt valami. Gyuriék cseresznyefája alatt -egy sarokkal feljebb laktak tőlünk, szóval a fa alatt egy hatalmas homokhegy volt, az ágakról ugráltunk a puha homokba. Ma sem (konyha)kertünk nincs, se állataink -pedig igény az volna rá.
Ennyit a visszaemlékezésről, és most az álom:
Sok ismerősöm van, aki valami olyat művel ráérő idejében, ami egy közösség számára közvetlenül hasznos. Hímez, hámoz, fúr-farag. Teszi ezt azért, mert szereti csinálni, de talán a munkájával másnak is örömöt szerez, vagy valami apró-cseprő szükséget lát el.
Én képeket festek és szappant készítek, ehhez értek. Nem kereskedelmi mennyiségben készül a szappan, de nyilván több, mint amennyit mi ketten a kedvessel elhasználunk. El nem adhatom, mert nem vagyok "vállalkozó", a törvénnyel, adóhatósággal pedig biztosan nem szeretnék ujjat húzni. De az talán nem bűn, ha megosztom veled, amim van.
Neked pedig talán állataid vannak: tyúkjaid akik tojást adnak, kecskéid, akik tejet adnak. Talán van gyümölcsöd, amivel a piacra nem mennél ki, de magatoknak sok lenne; vagy dísztárgyat, ékszert készítesz, netán hímzel, varrsz, és a munkádat szívesen megosztanád másokkal.
Engem érdekel a tojás, a gyümölcs, kecsketej a szappanba, sajt meg a hasamba. Mi lenne, ha én elfogadnám tőled a sajtot, tejet, tojást, stb., Te pedig elfogadnád tőlem a szappant? Mindezt csak azért, hogy ne menjen veszendőbe, csak mert több van belőle. Mit szólnál, ha időnként megbeszélnénk, hogy kinek miből van több? Én vagyok olyan kedves,és készítek Neked szappant, annak pedig nagyon örülnék, ha néha kisegítenél mondjuk friss, pecsét nélküli tojással (stb.)... hm?
Nem tudom, hogy kell működnie egy ilyen kölcsönös partnerségnek, de azt tudom, hogy a vállalkozások szintjén ez a cserefolyamat bevett, elfogadott gyakorlat lehet. Ott a működéshez szükség van egy úgynevezett elszámoló házra, aminek a keretein belül zajlik az ügylet. Érdekelne, hogyan lehetne megvalósítani ezt magánszemélyek esetében is.
Kis város a miénk, de így is élünk itt legalább harmincezren. sok mindennel foglalkozunk, sokféléhez értünk, és sok olyan igényünk lenne, amit helyben, helyi forrásokból, saját munkánkkal ki tudnánk elégíteni. Talán érdemes volna elgondolkodni az elszámolóház működésével párhuzamosan egy helyi fizetőeszköz megvalósításán is. Ez elősegítené, hogy a helyi kereslet és kínálat egymásra találhasson.
Különvélemény