A szappanokat püspökkenyér formába öntöm, ezért a szeletelésnél vannak leeső végek, amiket mindig elteszek. Korábban úgy hasznosítottam ezeket, hogy friss szappanba daraboltam bele. Az elmúlt időszakban viszont annyi szappanvég gyűlt össze, hogy egy egész tömbre valót kitett, meg még egy kicsi. Így most nem öntöttem hozzá új szappanmasszát, hanem fogtam egy nagy lavórt és mindet lereszeltem.
Fogtam egy formát és nejlonnal kibéleltem, majd a rengeteg reszeléket szépen elkezdtem beletömni. Egy parafa deklivel gondosan le is nyomkodtam rétegenként, aztán megint reszelék, tömködés és a préselés a deklivel. Mire a forma megtelt, a reszelékből is csak egy nagyobbacska szappanra való maradt, amit egyszerűen kézzel gyúrtam össze.
Aztán egy tepsit sütőpapírral takartam le és erre kiborítottam a forma tartalmát, mellé tettem a maradék darabot is, és betettem a sütőbe, hogy egy kicsit szárítsak rajta. Mivel mindenféle korú, egészen friss végek is bele kerültek, így gondolom nem árt egy picit meggyorsítani az érési folyamatot. Amikor már kellemesen átmelegedett a tömb, újra kivettem, sütőpapírral befedtem és visszatette a formába, még egy kis préselésre. Aztán kiborítottam, megnyomkodtam az alját is, és most egy óra hosszára visszatettem melegedni.
Ilyet még nem csináltam ¹, így nem vagyok benne egészen biztos, hogy a végeredmény jól használható lesz. Ha nem, akkor sincs nagy baj. Akkor újra lereszelem, vízben felfőzöm és tusfürdőt csinálok belőle. Most reggel nyolc óra van, kilenckor kiveszem a sütőből és amikor kihűl a tömb, felszeletelem. Úgy gondolom, hogy a sütés miatt a szeletelés után már csak egy-két hét száradás kell neki és ki is lehet próbálni.
Ha a préselés nem lett volna kellően elégséges, az a szeletelésnél kiderül majd, Akkor még mindig megtehetem, hogy a szeleteket egy picit meggyúrom és újra formázom. Addig nincs más, mint a várakozás!
¹ Most, hogy belegondolok, egyszer már csináltam ilyet. Egy rózsaszappant reszeltem le, fűszereztem be és tettem hozzá illóolajat, ezekkel gyúrtam össze és töltöttem vissza a formába. Ha jól emlékszem, azt is beraktam a sütőbe. Az jól sikerült, kiderül, hogy ez milyen lesz :)
Különvélemény